Békás szoros
2009 augusztus 15. Gyergyószentmiklós, Békás szoros
Nem mindennapi találkozás történt ezen a napon Erdély egy nagyon távoli
pontján. Utunk során, sokszor megállunk fotózni. Olyan is előfordult
már, hogy elhaladtunk egy érdekes épület, esemény vagy életkép
mellett, és néhány száz méter után mégis visszafordultunk, hogy
később majd otthon ne csak elmesélni tudjuk, hanem megmutatni is,
hogy mit láttunk. Erre az útra vittünk magunkkal Gyuláról
szóló ismertetőket több nyelven, románul is természetesen.
Gyergyószentmiklóst elhagyva, egy nagyon szépen faragott kapualjban
a padon idős bácsik ültek. Visszakanyarodtunk, hogy készítsünk róluk
egy fotót és hogy beszélgessünk velük. Ha már eljöttünk ilyen
messzire, és megnézzük mi gyulaiak e vidéket, lássanak ők is
városunkról valamit ezért átadtunk nekik egy kis olvasnivalót, amit
a Gyulai Turisztikai Hivatal állított össze az útra. Szívesen vették
a kis ajándékot. Kisvártatva a kapuban megjelent egy idős néni az
unokájával, akikről kiderült, hogy gyulai kötődésük van és nem is
akármilyen.
Az unokája Burján Hajnalka, aki a képen is
látható, súlyos rendellenességgel született. Beszélni nem tudott még
nagyobb gyermekkorában sem, és nehezen illeszkedett be a
környezetébe. A szülei útra keltek és egy budapesti klinikán egy
szakorvos tanácsolta nekik, hogy Gyulán van egy intézmény, ahol
kifejezetten ilyen jellegű esetekkel foglalkoznak és biztosan tudnak
majd segíteni Hajnikán is. Megkeresték az intézményt,
összegyűjtötték az iskoláztatáshoz szükséges anyagiakat,
megszervezték a kislány gyulai taníttatását. Hajni és a nagymamamája
hálásan és boldogan küldte üdvözletét a Haruckern János Közoktatási
Intézmény Gyógypedagógiai részlegében dolgozóknak. Ők voltak azok,
akik megváltoztatták Hajni életét, megtanították beszélni, írni,
olvasni. A nagymama hosszan mesélt az életükről, a román forradalom
idején átélt megpróbáltatásokról, a "mégis Erdélyt"
választásról. Ma már egyedül el tud menni vásárolni, természetesen a
családja mellett él, akik segítenek neki mindenben.
Különös élmény volt számunkra, hogy egy ilyen
gyulai kötődésű hírrel, üdvözlettel térhettünk haza és büszkén
hallottuk, hogy a gyógypedagógusoknak ilyen messzire eljutott
jóhírük. Jó volt látni a könnyektől meghatott boldog nagymamát és
unokáját.
Amikor azt halljuk, nincsenek véletlenek,
elgondolkozunk. Talán igaz lehet, talán nem. De vajon véletlen-e egy
ilyen találkozás? Mennyire valószínűtlen, hogy épp egy olyan
intézmény egykori lakójával találkozunk Gyulától több száz
kilóméterre gyulainként a hegyekben, amely intézmény lakóinak
ünnepekkor szerény ajándékcsomaggal kedveskedünk? Ez nekünk volt
ajándék, Tőlük. Vagy a "nincsenek véletlenektől".
Köszönjük!
Pénzes Sándor
|
