Korábbi
lezajlott gyulai programok, melyek időrendi sorban
elérhetőek. Több száz gyulai fénykép, visszatekintő a
2009-évre. A főoldalon található bejegyzések, leírások,
beszámolók az alábbi linkeken megtalálhatóak:
Március 29-30-31. A XVIII. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Versenyre (Gyula, Budapest) benevezett párlatok zsűrizése megtörtént. A nemzetközi zsűri szigorú előírásoknak megfelelően több száz pálinkát kóstolt végig a három nap alatt. Bírák érkeztek Szerbiából, Szlovákiából és Ausztriából is. Ezen a három napon Gyulán igen magas párlattartalom volt jellemző. A zsűrizés utolsó nagy eseménye a Champion kiválasztása volt. Az eredményhirdetést április 17-én, szombaton tartják meg a XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál keretén belül Gyulán, a Vár udvarban.Fotók a galériában, kattintson képre!
2010 március 27. Könyvbemutató Gyulán. Kósa Ferenc interjúiból olvashatnak azok, akik megvásárolják a Gyulai Hirlap által kiadott új kötetet. A vásárlással, dedikálással egybekötött író,olvasó,szerkesztő, kiadó találkozón készült fotók a galériában. Kósa Ferenc szerzővel Ambrus Lajos, József Attila-díjas író és Lindeisz László, a kötet egyik szerkesztője beszélgetett. A www.gyulaihirlap.hu nyomán. (Fotók:Pénzes Sándor)
Irodalmi flashmobot hirdetett a Gyulai Alkotókör (GYAK) március 26-án 16.30 órára Gyula belvárosában, a Kapushídon. "A flashmob olyan performansz, amelyben több ember vesz részt egy nyitott téren vagy utcán, azonos cél érdekében. Jelen esetben egy megadott jelre libasorba állva hangosan olvasni kezdünk, majd pár perc múlva egy újabb jelre abbahagyjuk, és szétszéledünk az utcán." írta a gyulaihirlap.hu További fotókért kattintson a képre és válassza ki a galáriából!
Együtt ünnepelték a gyulaiak az emberiség egyik legféltettebb kincsét a vizet, a víz világnapján. A gyulai Kossuth téren sok száz diák és felnőtt vett részt a programokon, melyek a kora délelőtti óráktól estébe nyúlóan tartottak. Az esemény záróakkordjaként eleredt a víz, vagyis az eső. Tekintse meg a helyszínen készült fotógalériát!
2010 március 13-án a gyulai művelődési házban borversenyt tartottak. A többórás rendezvényen rendkívűl sok nevező saját készítésű borát mustrálták, kóstolták. Az eseményen készült fotók a képre kattintva tekinthetőek meg. Borkészítők az egészen fiataloktól az idősebb korosztályig jelen voltak, az est vendégeit zenekar szórakoztatta.
Visszatekintő A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete egy új, szó szerint ínycsiklandozó rendezvényt indított útjára március 19-21. között. Három napon keresztül a kolbászok és sonkák és mindenféle füstölt finomságok szigetévé alakult a gyulai várkert szomszédságában az Almásy kastély és környezete. Több országból érkeztek kiállítók. A háromnapos eseménynek kedvezett az idő is, ugyanis végig napsütésnek örvedhedtek a vendégek. A rendezvényen számos érdekes program volt. Külön galériát kapott három faragó mesterszakács, akik konyhakerti növényekből (uborka, répa, retek, tök, stb.) szobrokat, asztaldíszeket, remekműveket faragtak. Dinya Imre főszervező elmondta, hogy jövőre és az elkövetkező években is megrendezik a Sódar(sonka)mustrát. Galéria a fotóra kattintva érhető el.
További információk: www.sodarmustra.hu
2010 március 12.-én pénteken este a gyulai városháza dísztermében nőnapi exkluzív divatbamutatót tartott az Aranel ruhatervező és kivitelező kft. A díszterem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, ahol Víg Anikó divattervező és Stylist munkáit tekinthették meg a vendégek. Esküvői, menyasszonyi, koktél, báli és sok egyéb a mai kor irányzatait követő ruhadarabot mutattak be a csinos modell hölgyek és férfiak. Az est végén a Zsigovits ékszerszalon ajándékait sorsolták ki. A modellek ékszereit is Zsigovits István ékszerész biztosította. A rendezvény sztárvendége Dombóvári Vanda volt, aki nevében ugyan Dombóvári, de származását tekintve gyulai.:-))
Fotók: Pénzes Sándor
2010 március 13. Szemétgyűjtő akció volt a gyulai Élővíz-csatornán!
A Gyulai Várfürdő - Kormorán Búváriskola önkéntes szemétgyűjtési akciót szervezett a közelgő Víz Világnapja alkalmából az Élővíz-csatorna gyulai, városi szakaszán. Hogy mik kerültek elő az élővíz csatorna partjáról? Piros női fehérnemű, (némi képzavarral), kerékpár, babakocsi, műanyag szék és még sok "érdekesség". Délutánra sikerült megtisztítani nem csak a partot, de az elérhető vízalatti részeket is, köszönhetően Czene Ferencnek és a hozzá csatlakozó önkénteseknek.
Galéria a képre kattintva érhető el:
Gyula városa évek óta készül arra, hogy méltó módon megünnepelje leghíresebb szülöttének Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. Az ünnepi eseményekkel az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet Gyula legnagyobb szülöttének pótolhatatlan érdemeire.
Nekünk, gyulaiaknak Erkel Ferenc gyulaisága olyan természetes, mint a levegővétel.
2009-ben már elindult az ünnepségsorozat a Gyulai Várszínház Best of Erkel gálaműsorával. A Csillagszemű Táncegyüttes Budapestről, Erkel táncjátékot mutatott be, az Erkel Társaság Tudományos konferenciát rendezett.
Megújult az Erkel család krónikája című kiadvány és létrejött az erkel-bicentenárium.hu honlap.
Az Erkel Ferenc Társaság, amely névadója példátlanul gazdag életművének népszerűsítésére alakult, most azért küzd, hogy a 2010-es Bicentenárium gyulai eseményei méltók legyenek a magyar kultúra e kiemelkedő mesteréhez.
Több mint 30 rendezvény lesz egész évben városunkban.
A koncert után Bónis Ferenc és D. Nagy András bemutatja és dedikálja a bicentenáriumra megjelent műveiket.
Gyula városában a koszorúzások után ünnepi testületi ülés keretében adják át többek között a Gyula Város Díszpolgára elismerő címet.
Gyulai panoráma egy szokatlan helyről egy
emelő puttonyából. Hibátlannak nem mondható, de talán a
nézőpont miatt és a helyszín miatt érdekes a felvétel. A
kamera közvetlenül egy kandelláber alatt volt
elhelyezve, így magát a lámpát is megtekinheti. Nézzen
le a Kossuth térre, kattintson a fotóra és forgassa a
gyulai Kossuth teret!
2010 február 16. Új galéria került fel a reneszánsz lakomáról.
Fotók: (kattintson képre!) fotók: Pénzes Sándor
2010 február 12. A gyulai Helyi Ifjúsági Tanács, a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért Közhasznú Egyesület és az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda ez évben is útjára indította a Gyulai Ifjúságért díjat és a Gyulai Ifjúsági díjakat, illetve a Gyulai Ifjúsági civil szervezet és Gyulai Ifjúsági informális szervezet címeket. A díjak átadására a 2010 február 12.-én merendezett Gyulai Ifjúsági Bálon került sor
Fotók: (kattintson képre!) fotók: Pénzes Sándor
Videó a Gyulai Reneszánsz karnevál alkalmával megrendezett lakomáról, helyszín: városháza díszterem.
VII. Gyulai Reneszánsz Karnevál 2010. február 5-7. 2010 február 5.-én elkezdődött a karnevál. A város különböző pontjain rengeteg program és koncert várja az érdeklődőket. Képgaléria a pénteki fáklyás felvonulásról és a Csík Zenekar koncertjéről és a szombati felvonulásról.
Fotók: (kattintson képre!) fotók: Pénzes Sándor
Vannak olyan kiállítások, gyűjtemények, melyeket nincs alkamunk bármikor megtekinteni a Gyula városától való távolság miatt. Most azonban egy olyan helyre invitáljuk, ahol a Magyar Természettudományi Múzeum rovartani gyűjteményének egy része látható 2010 február 21.-ig Békéscsabán a Körösök Völgye Látogatóközpontban. Bár nem számoltuk meg, de becsléseink szerint több száz rovarfaj több ezer egyede látható preparátumként kiállításon. Gyula - Békéscsaba csupán 13 km., látogassa meg ezt az egyedülálló gyűjteményt! Körösök Völgye Látogatóközpont
Békéscsaba, Széchenyi liget
Tel: 66/445-885 v. 20/449-22-10
Kedvcsinálóként egy képgalériát és egy kisvideót is készítettünk a helyszínen:
Fotók: (kattintson képre!) fotók: Pénzes Sándor
Videó:
2010 január 26.-án 20 óra tájt érdekes és szokatlan légköroptikai jelenséget figyelhettek meg a Gyulai és a környébeli lakosok. A város fölött a tiszta égbolton a hold körül egy jól látható, szabályos 'glória' alakult ki. Tovább-->
Fotók: (kattintson képre!) fotók: Pénzes Sándor
Riddim Colony koncert volt Gyulán 2010 január 21.-én. Fotók a képre kattintva érhetőek el!
fotók: Pénzes Sándor
2010 január 16.
Néhány évvel ezelőtt készített kisvideóval bővült az Erdélyt bemutató anyagunk. Ezeken a hideg januári napokon egy kis enyhet adó nyári kirándulás emlékével szeretnénk kedvet csinálni ötletet adni gyulaiaknak és Gyulára érkezőknek egy rövid, egynapos erdélyi kiruccanáshoz.
A "Sikeres Gyulai" díjazottjai és a gyulai polgármester. Az elismerést kapták: Megyeri Zsoltné, Lindenbergerné dr. Kardos Erzsébet, Megyeri Sándorné, dr. Erdész Ádám, dr. Szabó Ferenc, valamint a 25 éves Székely Aladár Fotóklub, mely díját a klubvezető Bánffi Barnabás vette át, Gyulai Tűzvédelemért Alapítvány, Koppányi György, Zsigmond József. Panorámafotó a rendezvény helyszínéről.
Az Újévi fogadás galéria a képre kattintva elérhető.
A hirtelen jött hideg és a hirtelen jött hó ahogy jött, úgy el is hagyta az országot. Mára szinte nyoma sincs. Egy nyárestét idéző naplemente fotót láthat a képen, mely 2009 december 23.-án készült. Jobb oldalon a hét képe pedig alig több mint egy nappal ezelőtt készült, ahol Gyula hótakaró alatt látható.
Gyulai naplemente decemberben. fotó: Pénzes Sándor