Bemutatkozás

Ételkínálatunk

Elérhetőségek

Étterem fotók

Gyula

Előételek

Főtt-füstölt marhanyelv rostlapon pirítva 750 Ft
tormával, friss salátával, pirítóssal
A honfoglaló magyarok kezdetben tartósításra, majd ízesítésre is használták a füstölést.
 

Patrióta vegyes ízelítő 850 Ft
Ez az előétel a pillanatnyi hangulat műve, de egy biztos, a Gyulai kolbász nem maradhat el. A kolbász első írásos említése 1373-ból való, amikor egy latin nyelvű oklevélben szerepel (természetesen paprika nélkül).

Levesek

Körösi halászlé - házilag füstölt halakból 750 Ft
Maledictus piscis in tertia aqua, azaz "Átkozott a hal a harmadik vízben", tartja a régi mondás. Az említett "harmadik" víz arra céloz, amit az avatatlan ember fogyasztana halra - mely az első lében élt, a másodikban főtt, aki nem ismerné a bölcs tanácsot, hogy a halat jó féle borocskával kell megöntözni.

Orjaleves - cérnametélttel, zöldségekkel, orjahússal 550 Ft
A húsleves készüljön bármiből is, a nagy ünnepi ebédek díszei voltak és lesznek akár csészében, akár tányérban szolgálják fel őket, levesbe valóktól függetlenül.

Gyulai kolbászleves 650 Ft
A Gyulai kolbászt először ifj. Balogh József hentesmester vitte a nemzetközi hírnév felé az 1910-es Brüsszeli világkiállításon elért díszoklevéllel és aranyéremmel.

Főételek

Csirkecomb filé roston sütve 1400 Ft
A magyar parlagi csirke Európa hírű volt, talán a francia Bresse-t taksálták többre a szakértők. Mi rácpaprikással kínáljuk.

Rántott jércemell 1400 Ft
A rántott jérce hazánkban igazán a kiegyezés után indult el - máig tartó - hódító útjára Magyarországon. Ami eredetivé teszi ételünket az az, hogy a zsemlemorzsát mandulával, egészköménnyel és petrezselyemzöldjével gazdagítjuk.

Szűzpecsenye gyulai kolbásszal töltve 1700 Ft
Stéberl András a hentesiparban majd 40 éven át tartó munkájának eredményeképp a gyulai húsipar a világ élvonalába emelkedett. Megannyi erkölcsi és szakmai elismerés árulkodik erről. Éttermünk ezzel az étellel emlékezik a hentesmesterre.

Tárkonyos báránycomb vaslapon puhítva 2100 Ft
Manapság valami furcsa meg nem értés övezi vándorló elődeink egyik kedvencét a bárányt. Aki megkóstolja híve lesz, új, ismeretlen élvezetekkel gazdagodik.

Vasalt bélszínjava vörösboros erdei gyümölcsmártással 2500 Ft
"Őseink szakácsművészetének lényege az, hogy a sült-főtt ételekben is megőrizze az elemek üzenetét és összjátékát." Kövi Pál, Erdélyi Lakoma

Királyrák bormártással 2700 Ft
A magyar rákászat egykoron rendkívüli elismertségnek örvendett, régi gasztronómusok szerint a zalai rákok mindközül kiemelkedtek.

Grillezett pisztráng fokhagymás kaprimártással 1500 Ft
Jagelló Zsigmond udvarában rendezett fényes lakomák elmaradhatatlan ínyenc fogása volt a pisztráng, melyet a herceg kedvenceként jegyeztek fel a krónikások.

Szürkemarha pörkölt 1500 Ft
A mai értelemben vett "pörkölt" a paprika 19. századi térhódításának idején alakult. Ezt őshonos szürkemarhából készítjük.

Szarvasvetrece 1500 Ft
Füskúti Landerer Mihály 1801-ben megjelent úri szakácskönyvében - mely az első Pesten nyomtatott receptgyűjtemény - részletes receptúrát találunk a "vetretzéről". A szarvas használatával még egyedibbé szeretnénk tenni ezt az ételt.

Mázas malac 1400 Ft
A hagyományoktól eltérően - mely szerint a pirosra sült malac újév napján esedékes - mi az év majd' minden napjában ajánljuk ezt a nem mindennapi pecsenyét.

Erkel rostélyos 1800 Ft
Erkel Ferenc (1810-1893) születésének 200. évfordulójának tiszteletére "komponálta" éttermünk ezt az ételt.

Gyerekmenü

Rostonsült csirkecomb filé mosolygós burgonyával 950 Ft
Gyula testvérvárosainak tiszteletére egy kis ízelítő a helyi kedvencekből, különlegességekből

Wagrowiec - Lengyel saláta 950 Ft
Friss saláta fűszeres húscsíkokkal sóban érlelt sajttal, kapros, tejfölös öntettel

Budrio 1600 Ft
Vajhal gyömbérgőzben puhítva lime-mártással

Ditzingen 1800 Ft
Posírozott kacsamell curacao-s narancsredukcióval

Kovászna - Erdélyi lucskoskáposzta 1600 Ft
A káposztás ételek a magyar gasztronómia történetében külön fejezetet alkotnak. Jókai Mór 1862-ben 36 hungarikumnak számító étel között említi az erdélyi lucskoskáposztát füstölt csülökkel.

Köretek

Vaslapon sült burgonya 350 Ft

Petrezselymes burgonya 350 Ft

Grillezett zöldségek 350 Ft

Párolt rizs 350 Ft

Friss saláta 350 Ft