A kórházat is segítik a Richter Egészségváros látogatói
Családi nap ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal
Gyulán

Ingyenes szűrővizsgálatokon, egészségügyi tanácsadáson,
előadásokon vehetnek részt azok, akik szeptember 25-én, szombaton
ellátogatnak Gyulára, a Kossuth térre a Richter Egészségváros
Program egész napos családi rendezvényére. A helyszínen tornával,
fitnesz- és gyermekprogramokkal, helyi fellépőkkel várják a
fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt. A tartalmas szórakozás
mellett minden résztvevő növeli a Richter Gedeon gyógyszercég Pándy
Kálmán Kórház számára tett felajánlását is.
Az egész család számára nyújt egészséges szórakozást szeptember
25-én Gyulán, a Kossuth téren a Richter Egészségváros Program. A 10
órától 18 óráig tartó rendezvény keretében bárki évek óta halogatott
egészségügyi ellenőrzéseken eshet túl, többek között prosztata-,
csontritkulás- és bőrgyógyászati szűrést, koleszterinszint- és
vérnyomásmérést végeztethetnek el szakemberekkel a rendezvényre
látogatók. A szűrővizsgálatok mellett egészségügyi tanácsadásokon is
részt vehetnek az érdeklődők: Alzheimer-kór, nőgyógyászati,
kardiológiai és urológiai témában felmerülő kérdésekre kaphatnak
választ, a patika sátorban pedig a "Kérdezze gyógyszerészét"
tanácsadás mellett megtudhatják testsúlyukat, magasságukat és
testtömeg-indexüket. A legaktívabb lakosok véradáson és
elsősegélynyújtás bemutatón is részt vehetnek.
A kampány védnöke, Rudolf Péter köszöntőjével, Katus Attila pedig
délutáni aerobik órájával igyekszik a lakosság figyelmét
ráirányítani a megelőzés fontosságára, az egészség megőrzésének
érdekében tett felelős lépésekre. A rendezvényen színpadra lép
többek között a Gyulai Mazsorett Egyesület, az Energy Dance Cool, a
Körös Táncegyüttes és a GM Tánciskola.
A helyszínen nemcsak saját egészségükért tehetnek a látogatók,
hanem a város egészségügyi intézményének fejlesztéséhez is
hozzájárulhatnak. A Richter 2.000.000 forint adományt ajánl fel a
Pándy Kálmán Kórház számára. Ezt az adományalapot a rendezvényre
látogató és a programokban aktívan részt vevő lakosok egy játék
keretében tovább növelhetik.
Érkezéskor minden résztvevő pontgyűjtő füzetet kap. Valamennyi
szűrővizsgálatért, tanácsadáson való részvételért, egy-egy előadás
meghallgatásáért, teszt kitöltéséért vagy a fitneszeszközök
használatáért adománypontok járnak. A beváltott pontokat a Richter
forintban hozzáadja a kórház számára szánt adomány alapösszegéhez.
A tavaszi programsorozat keretében a Richter felajánlását a
résztvevők a négy helyszínen összesen 9.477.300 forinttal
egészítettek ki pusztán azzal, hogy részt vettek az egészségügyi
szűrővizsgálatokon, előadásokon vagy tanácsadásokon, így a négy
kórház összesen 17.477.300 forint támogatást kapott a
gyógyszergyártótól.
A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a
kampány teljes ideje alatt a www.egeszsegvaros.hu honlapon
olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy
észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hu címre
küldhetik el.
Letölthető anyagok:
  

|