Húszesztendős lesz idén a Végvári Esték, a július utolsó hétvégéjén városunk arcát meghatározó rendezvény igazi családi fesztivál, ahol a legapróbbaktól a legidősebbekig minden korosztály megtalálhatja a számára vonzó programot. A Végvári Estéket 1991-ben Juhász János indította útjára Kara Mihállyal és Christián Lászlóval, majd két esztendő elteltével családi vállalkozássá alakult a rendezvény megszervezése.
Juhász János főszervező:
A rendszerváltozást követő demokrácia hajnalán a szabadság érzése, a lelkesedés ösztönözte a kis csapatot, hogy belevágjanak, különösebb gyakorlat híján, a rendezvényszervezésbe, mely korábban szinte teljes egészében az állami szféra privilégiuma volt. A vállalkozó kedv és a bátorság azonban meghozta gyümölcsét: Juhász János számára most is emlékezetes az első rendezvény, a várkert egyik sarkában felállított kis színpad, az apró vendéglátó-egység, a néhány sátor, a zene, a tánc, mert ez így együttesen olyan érdekes s új élményt nyújtott az embereknek, hogy nem volt kérdéses a folytatás. A folytatás, amely immár húsz esztendeje tart. Juhász Jánossal, a Végvári Esték főszervezőjével a fesztivál két évtizedéről s az idei, jubileumi rendezvény programjairól, olvashatnak interjút a Gyulai Hirlap oldalán
2010. július 30. - 2010. augusztus
01. XX. Végvári Esték